 |
Leslie L. Lawrence, illetve Frank Cockney néven is ismert író, orientalista, műfordító |
1939. június 15-én született Szilvásszentmártonon. Az ELTE BTK történelem-mongol szakán szerzett diplomát 1962-ben. Később a Magyar Tudományos Akadémia Orientalisztikai Munkaközösségének tagja, a Kelet-kutató intézet tudományos főmunkatársa, az ELTE előadója. Tanulmányai során hosszú éveket töltött a Távol-Keleten.
Írói tevékenységét ifjúsági regények írásával kezdte. Igazán népszerű íróvá azonban a nyolcvanas évek elejétől megjelenő tudományos fantasztikus regényei, valamint a Galaktika folyóiratban megjelent sci-fi novellái tették. Leslie L. Lawrence írói álnéven kiadott első munkája, a Sindzse szeme hozta meg számára az országos népszerűséget. E néven publikált, többségében keleti tárgyú kalandregényeiben ötvöződik a biztonsággal kezelt tudományos ismeretek és a kutatások során felhalmozott tapasztalatok ismeretterjesztő szándéka, valamint a fordulatos, izgalmas cselekmény. E kettősség — a tudományos háttér és az élvezetes olvasmányosság — adja e művek igazi értékét.
Regényei:
Négy fekete koporsó
Rókacsapda
Sindzse szeme
A karvaly árnyékában
Holdanyó fényes arca - A Hari Krisna gyilkosságok
Huan-ti átka
A fojtogatók hajója
A gyűlölet fája
Siva utolsó tánca
A vérfarkas éjszakája
A suttogó árnyak öble
A halál kisvasúton érkezik
A gonosz és a fekete hercegnő
A megfojtott viking mocsara
A láp lidérce
Nebet Het, a halottak úrnője
A keselyűk gyászzenéje
Az ördög fekete kalapja
Gyilkosság az olimpián
Omosi mama sípja - A Matteo Ricci gyilkosságok
Miranda koporsója
Naraszinha oszlopa
A vérfarkas visszatér
Halálkiáltók
Damballa botja - A vudu gyilkosságok
Sziget a ködben
A rodzsungok kolostora
Monszun
A Nagy Madár
Lebegők
A láthatatlan kolostor
Ahol a Pajpaj jár
Mau-Mau - A McIntire-gyilkosságok
Tulpa - A Gonosz halotti leple
Ganésa gyémántjai
Véresszakállú Leif és a lávamező
A Vadász I. –II. kötet
Csöd - Két sápadt szerzetes
A vérfarkasok kastélyában
Siva újra táncol I.-II. kötet
A Fekete Anya kígyója I.-II. kötet
Szádhuk - A hosszú álom 1.-2. kötet
A felakasztott indián szigetén - Bob McKinley története
A maharáni arcképe - John C. Lendvay története
Három sötét király
A vízidisznók gyöngyökről álmodnak
A Nagy Kupola szégyene
A hosszú szafári
A föld alatti piramis
Üvöltő bika
A halott város árnyai
Az elátkozott hajó
Gyilkos járt a kastélyomban
A sámán átka
A gyilkos mindig visszatér
Kegyetlen csillagok
A nagy mészárlás
A Kő fiai
Kéz a sziklán
A kicsik
A kicsik nyomában
A tizenhárom kristálykoponya
Portugál április
Leslie L. Lawrence: Portugál április
(részlet)
Néhány perc kellett csupán hozzá, és Eulália olyannyira magához tért, hogy képes volt elmondani, mi történt vele.
– Hol van Brandaõ és… – Lisete Fariát is meg akarta kérdezni, de még idejében elharapta a mondatát.
Eulália szétmaszatolta a könnyeket koszos arcán.
– Faria… meghalt. Brandaõ… is. Faria egyszer csak eltűnt, majd… megtaláltuk. Megölte…
– Kicsoda?
Eulália mélyet sóhajtott.
– A… pók.
Debbie Fisher felkapta a fejét.
– Milyen pók?
A lány önkéntelenül is közelebb húzódótt Domingoshoz.
– Azt hiszem… az ő arca… világít a levegőben.
– Nem! – csattant fel ekkor senhor Ortega. – Én ezt nem akarom hallani! Fel akarok ébredni! Kérem, csípjen meg valaki.Ez még álomnak is szörnyű, nemhogy valóságnak…
Debbie Fisher leintette Ortega jajveszékelését, és a lányhoz húzódott.
– Én Debbie vagyok, Eulália. Egy nagy szerkesztőségben dolgozom, ahol természetfilmeket készítünk, és állatokról szóló könyveket adunk ki. Engem különösképpen érdekel ennek az alagútrendszernek az állatvilága. Tudsz nekem ebben segíteni?
Debbie számítása bevált. A száraz, szakszerűnek tűnő szövegtől Eulália valahogy megnyugodott. Hiszen itt van valaki, aki ért a pókokhoz. Talán ő majd magyarázatot ad rá…
– Segítek… ha tudok.
– Köszönöm, Eulália. Most már nem kell félned. Van fegyverünk…
– Fariának és Brandaõnak is volt.
– Ők csak ketten voltak. Mi többen vagyunk. Engem elsősorban a pók izgat. A két szemeddel láttad, vagy csak elképzelted, hogy létezik? Azt gondoltad, ha hálót látsz, méghozzá nagy hálót, akkor nagy póknak is lennie kell valahol?
– A két szememmel… láttam.
– Hm. És hol?
– A… falon. És a mennyezeten is. De előbb az arcot pillantottam meg. Nagyon megijedtem tőle.
– Milyen arc volt, Eulália?
– Egy… ember arca.
– Egy egyszemű emberé
Eulália hevesen megrázta a fejét.
– Két szeme… volt, és… nem volt teste.
– A szája? Véres volt a szája?
– Azt hiszem, nem.
– Értem. És mit csinált?
– Csak lebegett a levegőben.
– Biztos vagy benne?
– Egészen… biztos. Nem tartozott hozzá test. Ha tertozott volna, láttam volna. És követett, amerre mentem.
– Mivel világítottál?
– Ő világított.
– Nem támadott meg?
– Nem. Csak jött utánam, és… egyszer csak eltűnt.
– És a pók?
– A mennyezeten… ült. Fekete volt, és… igazi pók volt. Akkora, mint egy ember. És sziszegett. Nem is tudtam eddig, hogy a póknak is van hangja.
– Hogy vetted észre, ha sötét volt körülötted?
– Brandaõ világított. Ez azután volt, hogy Fariát elkapta. És én… többször is láttam.
– Mit, Eulália?
– Fariát. Mindig máshol volt.
– Mindig máshol? Hol?
– Más járatban. Többször is belefutottunk. És Faria mindig bent ült a hálóban, és már nem volt vére. Ekkor Brandaõ nagyon kiborult. Amikor legutoljára… Én mondtam neki, hogy ne menjen sehova, de ő… meglátta a falon a pókot, és… revolverrel… de aztán elejtette a lámpáját.
– Magától?
Eulália megrázta a fejét.
– Nem tudom. Lehet, hogy a pók vette el tőle.
– Azután?
– Brandaõ rám ordított, hogy fussak, ahogy csak tudok. Én nem akartam… otthagyni… féltem, hogy egyedül maradok, de Brandaõ… csak tovább kiáltozott. Ekkor elfutottam.
– Aztán találkoztál velünk.
A lány hecesen megrázta a fejét.
– Még… láttam Brandaõt.
– Hol?
A lány a gyomrára szorította a kezét.
– A… hálóban. Futottam, és… nem tudtam merre. Akkor már rég nem tudtam, merre járok. Azt gondoltam, valahogy csak kijutok a járatból. És akkor… hirtelen ott volt előttem a háló.
Lisete magához húzta a lány fejét.
– Szegény kicsikém.
Eulália azonban a történtek ellenére sem zuhant teljesen össze. Sőt, ahogy múlott az idő, mintha bátorságot merített volna a többiek jelenlétéből.
– Ott láttam magam előtt a hálót, és… Brandaõ volt benne.
– Hogy láttad a sötétben?
– Égett a lámpája. A zseblámpája.
– Hol volt a lámpa?
– A… kezében. Már nem emlékszem, hogyan, de kivettem belőle. És lekapcsoltam. Takarékoskodni akartam az elemmel.
– Megvan még a lámpád?
– Itt van a… zsebemben. Ha egyenesen vezetett az út, nem használtam.
– Brandaõ is biztosan halott volt?
– Nem… tudom. Mintha még pislogott volna.
– Láttál vért körülötte?
Eulália bólintott.
– Csak először láttam vért.
– Először?
– Többször is találkoztam vele… akárcsak Fariával.
– Pihenj meg egy kicsit… aztán továbbmegyünk.
Eulália Debbie-re pislogott.
– Gondolja, hogy… kijutunk innen…?
Debbie Fisher mosolyt erőltetett az arcára.
– Hát persze, hogy kijutunk. Hogy is gondolhattál olyanra, hogy nem? Akármekkora is az a pók, az ember mégis hatalmasabb nála. Sokkal több esze van, Meglásd, csapdába csaljuk.
– Fariának és Brandaõnak is sok esze volt… és emberek voltak.
– Ez igaz, csakhogy őket mehbénította a meglepetés. Mi már tudjuk, mi vár ránk, és nem is vagyunk felkészületlenek. A mi lábunk nem bénul már meg, ha megjelenik egy arc a levegőben, vagy egy pók a mennyezeten. – Oldaltáskájába nyúlt, és félig kihúzta belőle a flakonos dezodorját. – Tudod, mi ez? Idegméreg. Úgy lehullik tőle a falról, mint őszi légy. Szedd össze magad, kicsim.
Visszatolta a dezodort, aztán arra gondolt, hogy vajon valóban lesz-e erejük megküzdeni az óriáspókkal.
És valóban okosabbak-e nála?
Hivatalos oldal: www.lesliellawrence.hu
|
