Főoldal   Fórum   Jelentkezés   Vélemény/vendégkönyv  
Nemere István
          Író 

1944. november 8-án született Pécsett. Volt gépgyári segédmunkás, erdészeti dolgozó, balatoni mentőcsónakos, könyvesbolti eladó, katona Budapesten és földmérő az állami térképészeti hivatalban. Dolgozott kórházban boncsegédként. Később Lengyelországban élt, mint diplomáciai tolmács, többnyelvű idegenvezető, könyvtáros. Első könyve 1974-ben jelent meg, amelyet 1977-ben követett a második, aztán 1979-ben a harmadik és negyedik… Majd 1981 óta nem volt év, amikor ne jelentek volna meg Nemere-könyvek, és egyre több. A tudomány határterületeivel, a rejtélyes jelenségekkel és emberi képességekkel is foglalkozó könyvei, nagy port felverve tették ismertté a nevét. Az 1990-es években kétszer egymásután megválasztották a Nemzetközi PEN eszperantó csoportja elnökének.

Eddig több mint 450 műve jelent meg. Többféle műfajban, gyakran álnéven alkot.

Könyvei:

Az utolsó akadály (2007)
133 véres nap (2007)
Magyar merénylők és összeesküvők (2007)
Koporsós kommandó (2007)
A kiadóval kötött egyezség értelmében a mű adatai még nem publikusak.
Botrányos királyi esküvők (2007)
Asszonyok a magyar történelemben (2007)
Koronás fők botrányos élete (2007)
Bódító levendula (2007)
A tunguz meteorit rejtélye (2007)
Atlantisz törvénye (2007)
Az utolsó magyar király - Szapolyai János élete (2007)
A sátán kódja (2006)
Nekünk Mohács kell! (2006)
Lázadók és összeesküvők a magyar történelemben (2006)
Teremtés, evolúció, vagy...? (2006)
Az egyiptomi mágus (2006)
A fáraó gyűrűje (2006)
Rejtélyes energiák (2006)
Titokzatos találmányok (2006)
Születésnap novemberben (2006)
Az út Trianonig (2006)
Legendás magyar királyok (2006)
Mohamed és a többiek (2006)
Keresztlányom (2006)
Páncélosok (2006)
Búvár Kund (2006)
A babiloni Biblia - Nemere Da Vinci kódja (2006)
Lövészezred (2006)
A székely nép története (2006)
A Fáraó futára (2006)
Gyilkosság a piramis árnyékában (2006)
Az előző emberiség (2006)
Skorzeny Hitler kommandósa (2006)
Szudoplatov Sztálin bérgyilkosa (2006)
Rudolf Hess titokzatos életei és halálai (2006)
A zsidóüldözések története(2006)
A MAFFIÁK titkai(2006)
Náci bűnösök nyomában(2006)
Erdély története(2006)
Magyar őstörténet (2006)
Fehér Lótuszvirág(2006)
Meghalni olcsóbb(2006)
A Zrínyi család(2006)
Nászút golyózáporban(2006)
Holdfény Hotel(2006)
Piramisok titkai(2005)
További könyvek:
www.nemere.hu

Nemere István: Koporsós kommandó

Az első világháború vége felé, 1918 tavaszán a Piave-front poklából öt magyar katona megszökik és elindul hazafelé.
Egy hamis parancsuk van és állítólag egy tábornok testét tartalmazó koporsó - ezekkel törtetnek Magyarország felé ők, a "halottszállító különleges alakulat".
Hosszú az út hazáig, ezernyi vidám és kevésbé vidám kaland és kelepce vár rájuk vasúton, bordélyban, fogdában, kaszárnyában - hogy aztán a cél előtt egy izgalmas ármány hálójába bonyolódjanak...

Hivatalos honlap: www.nemere.hu



Bemutatkozunk
Tájékoztató a képzésről
Együttműködő partnereink
Oktatóink
Dalszövegíró kurzus
Szépíró mesterkurzus
Galéria


Enveco Free Stat
Kedvencek közé   Kapcsolat